A 1608-as bevallás titka

A 1608-as bevallás havi bevallás a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról.

A nav.gov.hu oldalról letölthető és ÁNYK-ban kitölthető, ahogy az már lenni szokott ezeknél a bevallásoknál. A kitöltési útmutató alapján a gyakorlott könyvelő mindent ki tud benne tölteni, egyetlen fontos dolog azonban általában el szokott felejtődni.

A göngyölítés.

Ne gondold, hogy csak a kezdők, gyakorlatlanok körében nem merül ez fel. Számtalan helyen olvasom és hallom olyan könyvelőktől, bérszámfejtőktől is, akik már 10-20 éve a szakmában vannak, hogy lehúzzák a programból a havi bérösszesítőt – van, aki rögtön ezer forintra kerekítve – és az alapján töltik ki a 1608-as bevallást. (Ami azért 1608-as, mert épp 2016-ot írunk. Jövőre nagy valószínűséggel 1708-as lesz, de azért ne vegyél rá mérget…)

Ha eddig te is így csináltad, akkor ezt most azonnal felejtsd el, mert nem jó. Sőt. Önellenőrizni is kéne az előző időszakokat…

A 1608-as bevallás összesítő sorait göngyölített kerekítés módszerével kell kitölteni az előző időszak maradékait figyelembe véve.  

Nem véletlenül vannak ott a kis kockák… Arra szolgálnak, hogy a +1, -1-et be tudd írni, így korrigálva az egyébként ezer forintra kerekített összeget.

Mit is jelent ez, kinél kell alkalmazni és kinél nem?

  • nem kerekítjük az egyéni vállalkozó saját járulékait, azt forintra fizetjük (nem is a 1608-as bevallásban valljuk be, hanem a 1658-ban)
  • göngyölítve kerekítjük ezer forintra és ez alapján is fizettetjük meg az egyéni vállalkozó alkalmazottai, a társas vállalkozók és a társaság alkalmazottai után fizetendő járulékokat. Ezeket a 1608-as bevallásban valljuk be.

Mutatom, miről beszélek:

Egy alkalmazott bruttó bére 129.000.- forint, ami után például a személyi jövedelemadó minden hónapban (ha nincs kieső idő) 19.350.- Ft. Ha csak lehúzzuk a bérösszesítőt, akkor az havonta ezer forintra kerekítve 19.000 forint. Így minden hónapban „elfelejtünk” bevallani és befizetni 350.- forintot.

Helyesen viszont:

2016.01.      19.000.-    (maradék 350.-)

2016.02.      20.000.-   (19.350.- + az előző maradék 350.- => 19.700.-, kerekítve 20.000.-)

2016.03.      19.000.-   (19.350.- – az előző hónap -300 maradéka => 19.050.-)

2016.04.      19.000.-   (19.350.- + az előző hónapból 50.- => 19.400.-)

2016.05.      20.000.-   (19.350.- + az előző hónapból 400.- => 19.750.-)

2016.06.      19.000.-    (19.350.- – az előző időszak maradéka -250.- => 19.100.-)

Láthatjuk, hogy már az első fél évben keletkezik 2.000.- forint adóhiányunk a nem megfelelő bevallásból és befizetésből.

Elárulom, hogy a második félévben is kétszer lesz 20.000.- forint, tehát ott is lehet 2.000.- forint adóhiány. Ha van kedved, számolgasd végig…

A lényeget szerintem megértetted: nem elég kerekíteni az összeget, göngyölíteni is kell!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük