Gyakorlat nélkül ne vállalkozz!

Szinte minden nap megkerestek messengeren, privátban azzal a kéréssel, hogy segítsek eligazodni nektek a könyvelők világában.

Amikor vége van az elméleti képzésnek, akkor még nagyjából semmi nem áll rendelkezésedre ahhoz, hogy ebben a szakmában önállóan boldogulj.

Olvasson tovább

Share Button

Könyvelőiroda vs. egy cég

A múlt héten lehetőségem nyílt beszélgetni néhány olyan könyvelővel, akik egy-egy nagyobb cégnél dolgoznak, velem ellentétben, aki ugye könyvelőirodát vezetek.

Amíg alkalmazottként dolgoztam, addig is kizárólag könyvelőirodákban helyezkedtem el. Egyrészt így alakult, másrészt pedig tudatosan építkeztem. Erről bőven írok most készülő könyvemben.

Olvasson tovább

Share Button

Informatikai forradalom I.

Megígértem, hogy beszámolok a könyvelőprogram cserénkről. Sőt. Én – csak úgy magamban – informatikai forradalomnak nevezem…

Sokáig ragaszkodtam az Rlb programhoz, 12 éve azzal dolgozunk. Amikor kezdő könyvelőként programot kellett választanom, nem volt segítségem. Nem volt facebook csoport, amelynek tagjaitól tanácsot, tapasztalatot kérhettem volna.

Így aztán két szempontom volt: a legolcsóbb legyen és mindent tudjon, amire szükségem van. Ma már a kezdő könyvelőket sem erre biztatom.

Olvasson tovább

Share Button

A könyvelés az álomvállalkozás

Ez most nem a szokásos szakmai cikk lesz, de véleményem szerint legalább olyan fontos, mintha csak a könyvelésről szólna.

Azoknak szól, akik saját könyvelő vállalkozásukat vezetik, vagy annak elindításán gondolkodnak.

Olvasson tovább

Share Button

Automatizálás – célba értünk.

Felgyorsultak a dolgok.

Tegnap a Billcity-vel ismerkedtünk.

Olvasson tovább

Share Button