Szerző:

Zárjuk az évet…

… egy mérleggel, hogy stílusosak legyünk ugyebár.

A karácsonyi időszak pont megfelelő arra, hogy átgondoljuk a végéhez közeledő év eseményeit és felkészüljünk a következő évre.

Én már sokszor mondogattam a lányoknak az irodában – akik most először vesznek részt a könyvelők januártól május végéig tartó külön kis életében -, hogy pihenjenek rá a következő időszakra, mert nem lesz egyszerű.

Nem a szakmai részére gondolok, mert hiszen ott vagyunk mellettük és már évek óta ezt csináljuk. Inkább a lelki vonatkozásait kell figyelembe vennünk.

El kell, hogy mondjam – hiszen nagyon büszke vagyok rá -, hogy igyekszünk évről évre egyre jobbak lenni. Szeretjük ezt a munkát és alázattal végezzük. A mentorálásnak köszönhetően időről időre látom magunkat kívülről. Ami nekünk természetes, az másnak – aki még nincs otthon a kisvállalati könyvelésben – esetleg megdöbbentő.

Hiszen mit csinálunk mi a beszámolókészítés időszakában?

Együtt élünk az ügyféllel.

  • Nem engedjük őt el, nem hárítunk rá számára érthetetlen feladatokat.
  • Minden apróságot közlünk vele, mert már tudjuk, hogy magától nem tudja.
  • Segítjük őt a döntései meghozatalában.
  • Előre látjuk, hogy milyen számlái lesznek még, ami miatt nem zárhatjuk le az évét csak úgy szó nélkül, hirtelen.
  • Megbeszéljük vele, hogy milyen eredményre számíthat, hátha szeretne számlázást megejteni még ennek tükrében a 2017-es évben.
  • Elkészítjük helyette a vevőknek kiküldendő egyenlegközlőit, hogy mielőbb visszaérjenek.
  • Tájékoztatjuk a nyitott szállítói számlákról, gondolva arra, hogy esetleg ki vannak fizetve, csak nem láttuk a bizonylatot.
  • Hozzá vagyunk szokva, hogy egy dolgot több oldalról is meg kell világítanunk, mire ügyfelünk megérti, hiszen neki nem ez a szakmája, stb.

Sorolhatnám még, de a lényeget nyilván érted, ha te is irodában dolgozol.

Annak, aki most találkozik ezzel először, nyilván idegesítőek ezek a dolgok, pláne, ha ahhoz van szokva, hogy mond néhány számot és a főnöke meghozza a döntést. Ezért ehhez igenis kell lelkierő és a feszített munkatempó miatt nyilván sokkal nehezebb megőriznünk a nyugalmunkat, ha már százszor kértük be ugyanazt a bizonylatot és még mindig nem tudunk a beütemezett zárásunkkal haladni a hiánya miatt.

Ha többen dolgozunk az irodában és vannak még bizonytalan helyzetek, akkor ilyenkor nehezebb lehet együtt dolgozni is, hiszen mindenki haladna a saját munkájával, nehezen viseljük a kérdezgetést is.

És a hibák…

Én nagyon büszke vagyok arra, hogy a nálunk lévő ügyfeleknek nincsenek büntetéseik. Elmegyünk a kiírt ellenőrzésekre és megkapjuk a jegyzőkönyvet mindenféle megállapítás nélkül. Nagyon jó rendszerünk van, a segítségével minden feladatunk átlátható, követhető.

Vannak azonban ritkán előforduló, különleges dolgok, amikre nem lehet felkészülni holmi listákkal, rendszerekkel és igen, néha vannak hibák.

Utoljára én hibáztam egy hatalmasat és mivel december 22-én jöttem rá, rányomta a bélyegét az egész karácsonyomra. Kívülről persze nem látszott, az ünnep csodálatos volt és én nagyon sokat játszottam, beszélgettem a gyermekeimmel, a családommal, de belülről a bűntudat nem hagyott felhőtlenül ünnepelni.

Én nem szoktam hibázni. Ha mégis, akkor igen ritkán és igen nagyot. Nem aprózom el. A hozzám hasonló mentalitású emberek nyilván tudják, hogy mit jelent ez. Érzésem szerint azért fordul elő ritkán, mert én nagyon nehezen viselem. A hibákhoz való hozzáállásom egyébként példaértékű. Mármint a máséhoz. Ugyanis nekem soha nem fordul meg a fejemben, hogy milyen hülye az illető, hogy ez milyen idióta hiba, vagy bármi ilyesmi. Csak és kizárólag a megoldásra koncentrálok, ami egyébként mindig van is… Ellenben a saját hibám következménye egyrészt a folyamatos önostorozás, saját magam forgatása másrészt pedig a kérdés, hogy “miért történhetett ez? Mit kell ebből megtanulnom?” És ez napokig, amíg rá nem jövök…

Most öt napig tartott. Kegyetlen öt nap volt a legrosszabb időpontban és nem is én jöttem rá a tanulságra…

Az ugye alap, hogy a hibákért saját magunk vagyunk a felelősek? Nincs itt semmi Isten verése, vagy figyelmetlen kolleginák vagy rossz körülmény. Csak mi vagyunk és a döntéseink.

Az én döntésem az elmúlt évben az volt, hogy mindenkinek segítek, aki hozzám fordul. Ez általában is így van évek óta, de a decemberi hónapban már én is éreztem, hogy nem lesz jó vége. A mindennapos munkámon kívül is rengeteget vállaltam.

Ha valaki messengeren rám írt, akkor azonnal válaszoltam, a problémáinak utána néztem, a határidőnaplók miatti telefonokat folyamatosan felvettem vagy visszahívtam, ha valaki éjjel egy órakor írt rám, hogy tudunk-e beszélni, akkor éjjel egy órakor beszéltem vele egy órát, ha reggel hatkor kért szakmai segítséget egy csoportbéli kollegina, akkor megválaszoltam, mielőtt ébresztettem a kisfiamat, stb. Mondanom sem kell, hogy ez mind mind munka téma volt. Nem a rokonaim, barátaim hívnak, keresnek munkaidőn kívül, hanem tulajdonképpen bárki… és ez nem az ő hibájuk.

Egyébként sem alszom naponta 3-4 óránál többet, szeretem a munkámat, így nem is fogom fel ezeket a feladatokat, segítségkéréseket munkaként, ezért ebbe a körforgásba nekem nagyon könnyű volt belekerülni. Levontuk a következtetést: kellett valami, hogy befejezzem. Évekkel ezelőtt volt már egy szívinfarktus-gyanúm (miután elmúlt, nem látszott semmi, így nem is vettem túl komolyan), ami után egy ideig visszafogtam magam és próbáltam normális életet élni, de aztán nem sokkal később már nem volt hatása… Ebből következően túlterheltem magam és mivel – úgy tűnik – én sem vagyok robot, a hiba óhatatlanul be kellett, hogy következzen.

Ez a hiba viszont arra késztetett, hogy így év végén lecsendesedjek, átgondoljam a dolgaimat, levonjam a következtetéseket és ennek megfelelően változtassak, kitűzzem a céljaimat a 2018-as évre.

Az én feladatom a jövő évben a munka háttérbe szorítása és a megfelelő egyensúly megtalálása lesz.

Hogy miért osztom ezt meg veled? Mert ez egy könyvelői blog. Tudom, hogy te is hajlamos vagy a munkamániára, különben nem ezt a szakmát választottad volna.

Kemény időszak következik, figyelj magadra! Tanulj meg nemet mondani! Legyen az én történetem számodra a tanulság.

Nekem szerencsém volt, a szakmai hiba a legkevesebb. Ez a hiba bekövetkezhetett volna autóvezetés közben is, vagy megnyilvánulhatott volna a túlterheltségem egy balesetben, szívinfarktusban is.

Te átgondoltad már az évedet? Megvannak a következtetéseid? A jövő évi céljaid? Remélem adtam most egy lökést, van még rá egy kis időd…

Nyugodt napokat kívánok neked az év hátralévő részére!

 

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.