Kezdő könyvelő – más szemmel… :)

Kezdő könyvelőnek lenni ma nagyon nem egyszerű dolog… Jó néhány éve már, hogy az iskolapadból kikerülve, friss diplomával és mérlegképes könyvelői végzettséggel azt gondoltam, holnap megváltom a világot – aztán elkezdődött a valódi munka. Ma már tudom: a kérdések akkor jönnek, amikor leülünk a gép elé és elkezdjük a munkát…

Kezdhetjük azzal, hogy az oktatási rendszer ma Magyarországon csapnivaló. Ezzel szerintem nem mondok újat senkinek, a kisiskolástól a felsőoktatásig mindenki ezzel kínlódik, de nincs módunk változtatni rajta, így hát ebből kell kihoznunk a legtöbbet, illetve ezt kell kiegészítenünk óriási szorgalommal úgy, hogy egy állásinterjún lehetőleg mi legyünk a befutók, illetve később megálljuk a helyünket munkavállalóként is. Ez azonban nem egyszerű dolog, s ennek a legfőbb oka az, hogy a legtöbb munkáltató gyakorlott, azonnal munkába állítható, teljes értékű embert kíván foglalkoztatni. Törekedjünk hát arra, hogy ilyenek legyünk és barátkozzunk meg a gondolattal, hogy ezért tennünk kell az iskolán, tanfolyamon túl is…

Munkáltatóként rengeteg kezdő könyvelővel találkozunk, s azon kevesek közé tartozunk, akik még emlékeznek arra, hogy milyen érzés volt a másik oldalon állni – pont ezért döntöttük el, hogy megpróbálunk segíteni annak, aki úgy érzi, szüksége van erre. Nem mindenkinek adatik meg ugyanis, hogy fogják a kezét és mindenre megtanítsák a munkahelyén. Gondoltam, hogy okulásul megosztom Veletek a saját tapasztalataimat, hogy lehetőleg más kárán tanulva Ti már ne kövessétek el ugyanazon hibákat, amiket én és gondoljatok kicsit bele a munkáltatók helyzetébe is…

Én az egyetemen szereztem a mérlegképes könyvelői végzettségemet, ahol többek között pénzügy-számvitel szakirányon végeztem. Amikor befejeztem az iskolát, úgy gondoltam, a legmagasabb végzettségem van, ami pillanatnyilag lehet – ergo: én vagyok minden munkáltató álma. Ezzel a meggyőződéssel kezdtem el állást keresni és egy ideig el is hittem, hogy ez így van…

Az első állásinterjúmra a diplomaosztóm után egy héttel került sor, ahonnan annak rendje és módja szerint el is késtem… Kb. fél órával érkeztem később, mint ahogyan kellett volna, mert nem ismertem Budapestet… Így indítottam, de még bemehettem… Nem sminkeltem, nem volt rendben a hajam és nem éreztem jól magam a bőrömben, amikor szemben találtam magam 5 emberrel (HR-esek, s a leendő feletteseim…), akik az interjúztatást végezték. Már nem emlékszem pontosan, hogy mik voltak a kérdéseik, de határozottan éreztem, hogy nagyon nem fogok megfelelni. Főkönyvi könyvelő volt a munkakör, amire jelentkeztem az egyik ismert bankba, megkérdezték, hogy vevőt, szállítót vagy bankot szeretnék könyvelni – fogalmam sem volt, hogy melyik mit jelent. A számla kötelező tartalmi elemeit kérdezték meg és kínlódtam, mert még soha nem láttam számlát és görcsösen ragaszkodtam volna az iskolában megtanult felsoroláshoz, ha eszembe jutott volna… Kíváncsiak voltak a bérigényemre is, ezzel készültem – ma sem nagyon kap annyit egy kezdő könyvelő, mint amennyit kértem. Megkaptam az állást. 🙂

Vevőt könyveltem és láblógatós meetingekre jártam egy évig. A legnagyobb kihívás a program megtanulása volt (SAP-ben dolgoztunk), de közöm sem volt a könyveléshez. Számláztam, a program pedig a háttérben lekönyvelte a számlát. Borítékot írtam – kezdetben olyan lelkesen, hogy haza is hoztam a munkát, hogy jobban haladjak. 🙂 Rengeteg Excel-táblát készítettem, különböző kimutatásokat és mindenre rengeteg időm volt, mert egy multinál legalább ketten végzik egy ember munkáját. Reggelente kávéztunk – nem is ittam kávét, de szinte kötelező volt – februárban órákig néztük, hogy hogyan zajlik a jég a Dunán, s nagyon elégedettek voltak velünk. Innen mentem el szülni és ide is tértem vissza a GYES után, de ekkor már erősen váltani szerettem volna, mert rettenetesen unatkoztam és tudtam, hogy itt soha nem lesz belőlem az a könyvelő, aki lenni szerettem volna.

Közben megpályáztam egy főkönyvelői állást – mert megvolt hozzá a végzettségem és már gyakorlatom is volt könyvelőként 😀 Meg voltam győződve róla, hogy aki jócskán nagyobb tapasztalattal le akart beszélni erről, mert úgy vélte, hogy nem tudok még annyit, hogy elvállaljam, szimplán irigységből beszél… Szerencsémre nem vettek fel. 

Május 5-én kezdtem egy könyvelőirodában, remélem, hogy el tudjátok képzelni, mi várt ott… Ekkor már tudtam, hogy ez az a hely, ahol a legtöbbet tudok tanulni és durván az előző bérem feléért vállaltam az állást. Talán a legtöbben el sem tudjátok képzelni azt, ahogyan az elkövetkező években dolgoztunk… SOHA nem mentem szabadságra, ha dolgom volt vagy beteg volt az akkor két éves gyerekem, akkor ledolgoztam a hiányzó óráimat (ha egész nap otthon voltam, mert a férjem csak délután négyre jött haza, akkor délután négytől éjfélig töltöttem le a nyolc órámat és nem jutott eszembe egy perccel sem előbb hazamenni). Februártól májusig az irodában éltem, mert rengeteg volt a munka. Nem volt anyák napja, nem volt gyereknap, mert májusra esett és akkor munka van. Teljesítménybérben voltunk, nem számoltuk a túlórát, mert a munkának készen kellett lennie, ezt vállaltuk. Hónapokon keresztül heti kb. 110 órát dolgoztunk – keményen. Szombaton és vasárnap is ott voltunk és hajnal kettőkor is jó volt a kedvünk, mert szerettük, amit csináltunk és tudtuk, hogy az erőfeszítéseink meg fogják hozni az eredményt. 🙂 Szerettük a főnökasszonyunkat, akit ritkán láttunk, s nem tartottuk lustának azért, mert nem ellenőrzött utánunk. Tudtuk, hogy más dolga van és nem sajnáltuk magunkat, amiért sokat dolgozunk.

Beszámolókészítés idején kezdtem, s rögtön szembesültem vele, hogy a tapasztaltabb kollégáknak semmi mást nem tudok segíteni – mert semmi máshoz nem értettem -, csak papírt vittem éjjeli egykor, mert elfogyott; illetve diktáltam a cégek adatait a beszámoló közzétételéhez szükséges nyomtatványhoz, hogy gyorsabban haladjunk. De éreztem, hogy ott a helyem és a kollégák hálásan fogadtak minden segítséget, mert így is a határidő napján 23:56-kor ment be az utolsó beszámoló.

Évekig dolgoztunk így, gyakorlatilag a saját könyvelőirodánk megnyitásáig. Az én mentorom – és most a Tiétek is velem együtt – a nővérem volt  és nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt. Szerintem senki nem lett volna ilyen türelmes és segítőkész, többek között Neki köszönhetem azt, hogy megszerettem ezt a szakmát és ma már a hivatásomnak érzem.

Nézzük, mi mindennel találkoztam, amire nem is gondoltam, de nem tanították meg az iskolában:

  • Emlékszem, amikor az első egyeztetést végeztem és sírtam, mert nem egyeztek a tárgyi eszköz kartonok a főkönyvi kivonattal… 🙂
  • Nem tudtam adót egyeztetni.
  • Nem tudtam elküldeni egy táppénz-igényt az OEP-nek, mert nem tudtam igénybejelentést, foglalkoztatói igazolást kitölteni és nem tudtam, hogy hová kell postáznom…
  • Nem ismertem az ÁNYK-t, nem tudtam, honnan kell letölteni a bevallásokat.
  • Nem ismertem a könyvelőprogramot.
  • Nem tudtam bért számfejteni.
  • Nem tudtam beszámolót készíteni, de egy évvel a munkába állásom után már 12 jutott rám.
  • Nem tudtam kérdezni.
  • Nem tudtam megfelelően kommunikálni az ügyfelekkel és a hivatalokkal.
  • Nem tudtam egyéni vállalkozót, alapítványt könyvelni, mert erről egy szó sem esett az iskolában.
  • Nem tudtam, hogy mi az, hogy vevő-szállító-pénztár-bank-vegyes…
  • Nem volt rendszerem és nem volt listám a teendőkről – enélkül ma sem dolgoznék!!!
  • Nem tudtam beosztani az időmet.
  • Nem tudtam hatékonyan keresni.
  • Nem tudtam, hogy mit jelent a mérlegben az egyéb követelés – kötelezettség.
  • Nem tudtam hiteligényt, cash-flow-t, kitölteni, tervet készíteni.
  • Nehézséget okozott megírni egy számlát vagy egy átutalási megbízást.
  • Nem tudtam járulék-, HIPA-,  illetve ÁFA bevallást készíteni.
  • Nem tudtam a specialitásokat, amiket nem mondott el senki – NÉBIH, környezetvédelmi termékdíj.
  • Nem ismertem a bevallási határidőket.
  • Nem tudtam értelmezni a törvényeket – ehhez is rutin kell.
  • Nem tudtam tanácsot adni.
  • Nem tudtam, mi az a tanulószerződés és mi vele a teendő.
  • Nem tudtam volna felkészülni egy ellenőrzésre.
  • Nem tudtam ellenőrizni.
  • Nem tudtam, hogy nem tudok semmit.

Minden nap tanultam valamit szinte évekig – s még most is tanulok. Két év után, amikor már mindenre volt egy kis rálátásom, minden összekeveredett és megint úgy éreztem, hogy nem tudok semmit. (Érdekes, ezen szinte mindenki átesik kb. ugyanekkor. 🙂 )

Szóval dióhéjban  így indultam ezen a pályán. Sok évig rengeteget dolgoztam, s az első pillanattól kezdve így volt természetes. Mert azt tanultam – nem az iskolában, hanem otthon – , hogy semmit nem adnak ingyen, mindenért keményen meg kell dolgozni. Tudtam nagyon boldog lenni minden határidő után, amikor éjfélkor mentek be a bevallások. Emlékszem, amikor július 21-én indultunk nyaralni a családdal, de még délelőtt beszaladtam, hogy rendet tegyek magam körül, mert erre előző nap, az éjszakába nyúlva, negyedévkor nem volt idő. Emlékszem, hogy zuhogó esőben indultunk a Balatonra és énekeltem a kocsiban végig – szegény férjem 🙂 – , mert mindegy volt, hogy milyen az idő, csak a családdal lehessek az átdolgozott hónapok után!

A könyvelőirodánkat a nővéremmel nyitottuk meg, a szülőfalunktól 100 km-re, ahol senkit nem ismertünk, s nagyon megdolgoztunk érte. (Nálam jobban csak Judit hitte, hogy sikerülhet és nálam többet csak Ő küzdött érte – de minden perce megérte.) Nekünk is vannak alkalmazottaink, van, aki állandó és van, akivel nem sikerül hosszasan együtt dolgozni. A fenti hiányosságokkal viszont az állásinterjúk során – ahol immár a munkáltatói oldalon állunk – , illetve a kezdő kollégákkal való közös munka során rengetegszer találkozunk. Pontosan azért, mert mi is – mint mindenki – kezdő könyvelőként kezdtük, ismerjük a problémáitokat, de igazán rácsodálkozunk néhány dologra és hozzáállásra a mi fanatizmusunkkal…

Néhány példa, amivel találkozunk:

  • Volt olyan kolléganő, aki az állásinterjún nagyon magabiztosan állította, hogy képes önállóan, teljes körűen dolgozni, van gyakorlata ebben, aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy semmi rálátása nincs a könyvelésre. Fontos, hogy az interjún legyünk magabiztosak, tudjuk, hogy mennyit érünk, de ne akarjunk  többnek látszani, mint akik vagyunk, mert ebben a szakmában ez nem kifizetődő. Nagyon gyorsan kiderül, hogy mennyit tudunk, ekkorra viszont már más embereknek, családoknak komoly anyagi károkat okozhatunk.
  • Rosszul esik, ha keményen végig kell dolgozni a napi nyolc órát. Nálunk nincs túlóra, esetleg negyedévkor fordul elő, hogy a kollégák bejönnek egy-egy szombaton… Ez évente 4 nap – maximum, de nem mindig van szükség rá. Néhány kollégának mégis szemmel láthatólag nehezére esik odatenni magát munkaidőben… Na ezt azért nem értjük. Jobban telik az idő, ha munka van és vegyük tudomásul, hogy 8 óra alatt csak 8 órát lehet dolgozni. Tegyük meg, hogy ezt szívvel-lélekkel végigdolgozzuk! Azt hiszem, ezzel nem kérünk sokat… (Az már csak hab a tortán, ha nem 8-ra esünk be reggel az ajtón; ne kelljen elmagyaráznom, hogy ha nyitásra jön a kedves ügyfél, akkor illik bekapcsolt géppel, munkára készen fogadni és rendelkezésre állni…)
  • Legyetek igényesek a munkátokra! Kukacoskodásnak tűnhet, de igenis átfűzetem a számlákat egy dossziéban, ha azok “bele vannak dobálva”; nem azért, mert másba nem tudok belekötni, hanem azért, mert láttam már revizort elájulni egy tisztességesen összeállított anyag láttán egy ellenőrzésen és tudom, hogy ez félsiker a nullás jegyzőkönyv felé…
  • Nem szokták érteni a kollégák, hogy miért nem adhatnak ki anyagot a kezükből anélkül, hogy arra rábólintanánk. Gondolok itt arra, hogy kér a kedves ügyfél egy főkönyvi kivonatot és a gyakorlatlan kolléga nyomtat Neki egyet, amiből még véletlenül sem kap az ügyvezető megfelelő képet a társaság eredményéről, mert nincs egyeztetve, nincsenek belekalkulálva az értékcsökkenések, a fejlesztési tartalék, nincs meg végig a bank, mert nem ért oda hozzánk, hiányoznak így az inkasszók és valótlanok a kintlévőségek… Mi az eredmény? Magyarázkodhatunk.
  • Hasonlóképpen rosszul esik és sérelmezik a kezdő kollégák, ha nem beszélhetnek az ügyfelekkel. Ennek is megvan az oka és az nem az, hogy rejtegetni kívánunk Titeket féltve a saját pozíciónkat, hanem az, hogy ha nem halljuk ezeket a beszélgetéseket és a kedves ügyfél a későbbiekben támad, nem tudunk Titeket megvédeni.
  • A legtöbb kezdő könyvelőből – tisztelet a kivételnek (szerencsére egyre több ilyennel is találkozunk) – hiányzik a fanatizmus, a szakma iránti alázat. Ezt pedig nem lehet – de legalábbis nem érdemes – máshogyan csinálni. Ne várjátok el, hogy minden az öletekbe pottyanjon! Igenis képezzétek Magatokat, olvassatok utána, járjatok továbbképzésekre, ragadjatok meg minden lehetőséget, hogy tanulhassatok! Nem csak a főnök profitál egy-egy információból, amit elsajátítotok, hiszen Ti is többet értek általa, ami nagyon fontos! Ebédidőben facebook helyett lehet jogszabályt olvasni (nálunk nem kell ledolgozni az ebédidőt), s a strandon, napozás közben sem baj, ha a Cosmopolitan-t HVG Adó különszámra cserélitek… Higgyétek el, nem túlzás, amit írok, a legtöbb kezdő könyvelőnek komoly szemléletváltásra volna szüksége… Meglepődnétek, ha tudnátok, mennyien vagyunk, akik így élünk. 🙂
  • Vegyétek tudomásul, hogy rengeteg a könyvelő és egyre több a jó könyvelő is. Mindig törekedjetek arra, hogy többek legyetek, ne elégedjetek meg azzal, ami rutinból megy, mindig próbáljatok többet tudni, mint előző nap – ezt a szakmát ismerve, ha valaki nyitott rá, ez élete végéig menni fog… 🙂

Ne haragudjatok, amiért kicsit hosszúra sikerült… Még rengeteg dolog lenne, amiről beszélhetnék pro és kontra, de tekintettel arra, hogy lassan feljön a nap, ideje elköszönnöm. (Itt jegyezném meg, hogy nem minden éjszaka sikerül 8 órát aludnom – az éjszakai munka sem az ördögtől való… 😀 )

Igazán kíváncsi vagyok rá azonban, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak és milyen “furcsaságokkal” találkozik ebben a szakmában… Várom szeretettel a hozzászólásokat. 🙂

Addig is: további jó munkát és tanulást kívánok!

Share Button

8 Találatok: “Kezdő könyvelő – más szemmel… :)

  1. Én pályakezdőként egy pénzügyi-számviteli ügyintéző vizsgával a zsebemben kezdtem el dolgozni egy könyvelőirodában. Rengeteget tudtam ott tanulni. Sajnos elkerültem onnan multihoz, mert elköltöztem másik városba. Aztán megszűntek munkahelyeim, és már 4 éve nem is vagyok a szakmában. Gyerek mellől viszont nehéz lesz visszatérni. De ha sikerül, akkor mindenképpen könyvelőiridát szeretnék választani. Addig meg igyekszem visszarázódni a jogszabályok tanulmányozásával. A saját könyvelőiroda pedig, az eredeti tervekkel ellentétben, még csak álom marad…

  2. Kedves Niki!

    Nekem is az a véleményem, hogy ezt a szakmát könyvelőirodában a legkönnyebb elsajátítani. Gyerek mellett nagyon jó lehet tanulni, ha okosan csinálod (nekem is volt benne részem bőven…). Javaslom, hogy kövesd figyelemmel a kéthetente tartott webináriumainkat, ahol a törvények átbeszélése mellett rengeteg gyakorlati példával is találkozhatsz. Ha egy-egy téma számodra is homályos pont, várunk szeretettel! (Következő héten – augusztus 11-én – például adófolyószámlát egyeztetünk.)

    Üdvözlettel: Szilvi

  3. Én idén végeztem egy érettségi utáni 2 éves vállalkozási és bérügyintéző képzésen, és mivel pályakezdő vagyok részt vehetek a “Gyakornoki program pályakezdők támogatására” nevű programban, ami a munkáltatónak is megéri. Ezzel a lehetőséggel egy könyvelőiroda alkalmazni is kezdett. Bár még csak most kezdtem, rengeteget tanulok ott. Az irodavezető lévén hogy az ő betanítása, tanulási időszaka nem könnyedén ment, nagyon odafigyel hogy mindent értsek, alaposan és hatékonyan dolgozzak, és merjek kérdezni ha valamit nem egyértelműnek találok. Nagyon szeretek ott lenni és dolgozni, az idő úgy repül munka közben, hogy mindig csak rácsodálkozok hogy már ebédidő van..már vége is a munkaidőnek.. 🙂 Januárban kezdem meg esti képzésen a mérlegképest, úgy érzem ez a könyvelőiroda is sokat fog segíteni a tanulásban, szerencsés vagyok hogy így állnak hozzám pályakezdőként. 🙂

  4. Kedves Alexandra!

    Tényleg szerencsés vagy! További sok sikert és jó tanulást kívánok!

    Üdvözlettel: Szilvi

  5. Jókor jött ez a cikk. Épp feladni készültem, de most új erôre kaptam. Segítôm szerencsére akadt, csak az önbizalom kevés.

    • Kedves Mónika!

      Mindig lesznek nehéz pillanatok, amikor elbizonytalanodunk, mindig lesznek olyan területek, amiben kevésbé mozgunk otthonosan, ez a szakma tényleg az életfogytig tartó tanulásról szól. Ha megpróbálod Magad kicsit külső szemmel nézni, bizonyára rá fogsz jönni, hogy a kezdetek óta mennyit fejlődtél – s akkor az önbizalmad is meglesz.

      További jó munkát kívánok, üdvözlettel: Szilvi

  6. Kedves könyvelőmentor!

    Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra, úgy érzem ez egy mankó a könyvelő pályámon. Én tuti mérlegképes könyvelő fanatikus vagyok. Most sajnos a 3pici gyermekem miatt nem könyvelek, de nagyon hiányzik. Nagyon sok mindent tanultam a könyvelő irodába ahol 4éve dolgoztam. Most közalkalmazott vagyok gazdasági néni egy iskolába a gyerekek miatt. A sok táppénzt nem tolerálják, de itt még elfogadnak.Nagy álmom a saját iroda. Egyszer már belefogtam de akkor lettem terhes a 3dik gyermekemmel. Esélytelen volt a folytatás. Leépítettem a 10ügyfelemet sajnos. Tervezem a visszatérést és a gyerekek miatt csak saját irodába gondolkodhatok. Addig képezni szeretném magamat mert azért kiesett néhány év. Mit ajánl hol kezdjem? Örülők hogy ilyen segítséget nyújt a sok munka mellett a kezdőknek. Sajnos a tapasztalatom a könyvelői irigység. Nem szívesen segít az idősebb tapasztaltabb a fiatal kezdőnek. Tisztelet a kivételnek
    köszönettel Zsanett

    • Kedves Zsanett!

      Sok sikert kívánok a saját irodához! A gyerekek mellett tényleg ez tűnik járható útnak, még akkor is, ha véleményem szerint sokkal többet fog dolgozni, mint alkalmazottként valaha. 🙂
      Természetesen bizonyos fokú szabadságot ad, s ez a fontos.
      Mivel már dolgozott könyvelőként, sokkal könnyebb dolga van, mint gondolná. Több könyvelőkből álló csoportot talál az interneten, ahol kedvére olvasgathat – és ezzel észrevétlenül tanulhat, s mivel megvannak az alapok, nagy valószínűséggel tudja, hogy milyen honlapokat kell böngésznie aktuális információk után. Olvasson szakmai cikkeket, vegye elő a törvényeket és aktualizálja tudását. Az igazi persze az lenne, ha nagyobb kihagyás után be tudna ülni egy könyvelőirodába, hogy kicsit “visszarázódjon”. 🙂

      Kitartást kívánok az elkövetkezendő időhöz!

      Üdvözlettel: Szilvi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.